2015/11/10

Sok sok kihagyás után


A kihagyott és emlékként le nem jegyzett események az idő előre haladtával és emlékező tehetségem csökkenésével sajnos szép lassan a feledés homályába vesznek. Annyira szerettem volna pedig minden jelentős mérföldkövet, minden egyes érdekes, boldog és szomorkás eseményt megőrizni így írott formában is Lizánál. Hanyagság, lustaság és az idő hiányában valahogy mindig kimaradt és már lehetetlen bepótolni őket. 


Egy fontos dolog ugyan elfelejtődni biztos nem fog, de szeretném itt is leírni, mert Liza volt a kitervelője és ő vetette papírra a kérést még 2014. decemberében a Jézuskának. Minden vágya egy kistestvér volt és a Jézuska ugyan ilyen kéréseket nem tud teljesíteni ezt szépen megbeszéltük vele, de azért eleget tettünk a kérésének és 2015.október 25-én megszületett a kisöccse Czékmán Roland Olivér.







 Persze az öröme nem volt teljes, mert bizony hugicát szeretett volna, de hát egy kistestvér projectben csak az befolyásolható, hogy lesz vagy nem, a nemét nem mi választjuk. Azért ettől függetlenül a boldogsága határtalan s próbálja kivenni a részét minden babagondozási szerepből, a szoptatáson kívül bármit megtesz csak a közelébe lehessen. Ez egy nagy szerelem kezdete mindentől függetlenül ebben biztos vagyok :)












2009/12/31

Happy New Year!!!

Mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet Kívánunk!!!


"Bort, búzát, békességet, sötétségben fényességet!
Új esztendő újat hozzon,régi jótól meg ne fosszon.
Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. BUÉK"








2009/12/30

Elmúlt

A cím utal a bárányhimlőre és a karácsonyra is. A Lizát 23-án vittük vissza az orvoshoz,aki azt mondta már minimális a fertőzés veszély, és szépen gyógyulnak a kiütések is, így meglátogattuk a papáékat Pakson. Ott aludni nem tudtunk, mert Lizus nyűgös volt, és haza szeretett volna jönni. A nagy kapkodás miatt a Jézuska Pakson lerakott ajándékjait elfelejtettük odaadni neki!!!

A szenteste kicsit másképp alakult, mint eddig. Az ajándékozást úgy döntöttemm idén 25-re toljuk ki. Tudtam, hogy nem fog napközben aludni, és nem akartam nagyon kifárasztani. Így a főzésben, és a díszítésben segédkezett a kiscsaj. De ezeket nagy élvezettel tette. A döntésem végül helyesnek bizonyult, mert délután már nagyon hisztis, nyűgős volt, semmi nem tetszett neki. A karácsonyi menű sem kellett neki, egész nap csak a sütiken élt, a halhoz hozzá sem nyúlt.






















2009/12/24

Merry Christmas

Minden kedves barátunknak, ismerősünknek és persze az ismeretleneknek is Nagyon Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!!!
"Mikor Szent Karácsony angyalai szállnak,
öröm a vendége minden igaz háznak.
Eltörpül ilyenkor a lárma és az árnyék,
megszépül a szívben minden igaz szándék."
Anna és Liza










2009/12/22

Fénylánc Magyarországért

Fénylánc Magyarországért

Karácsony a fény újjászületésének ideje bennünk és a természetben. Közös ünnepre hívunk benneteket. December 21.-én (hétfőn) 17 órakor a Szent Mihály-hegyen (Börzsöny) kigyullad egy máglya, amelynek fénye - ha te is akarod - messzire elvilágít majd az éjszakában...

A szomszédos hegycsúcsokon barátaink várják a fényt, hogy meggyújtsák saját tüzeiket. Az ő tüzeikre is választüzek gyúlnak szerteszét, a közös ima és a Fénylánc végigfolyik a hegyeken, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, hogy az esőcseppek végre indulhassanak a tenger felé…

Akikhez idén még nem ér el a Fénylánc, 18 órakor együtt gyújtsák meg tüzeiket. Ha bármi okból nem tudsz a Fényláncban részt venni, tégy egy égő gyertyát az ablakodba és mondj el ekkor egy imát értünk is.

Segíts, hogy minél több fény áradhasson elsötétült világunkba!

- Kutasd fel a környékeden azt a hegycsúcsot, azt a halmot, ahonnan a legtöbb szomszédos hegyorom látszik, amely megszólít téged, legyen ez a te Szenthelyed!

- Keresd meg az embereket környezetedben, akik hozzád hasonlóan szomjúhozzák a fényt, együtt gyújtsátok meg tüzeteket, legyenek ők a te Testvéreid!

- Találj rá a szomszédos hegyormokat őrző közösségekre, kapcsolódjatok össze, hisz együtt alkotjátok a Fénylánc lelkét, legyenek ők a te Nemzeted!

Szeresd Földanyánkat, becsüld társaidat, óvd az élő tájat, és ne hagyj szemetet magad után!

Este, ha kigyulladnak a csillagok az Égen és a Földön gondolj arra: nem vagy egyedül!

Ha kapcsolódni akarsz a Fénylánchoz, add tovább üzenetünket, és keress meg bennünket:

fenylanc.uw.hu, www.magtar.hu





2009/12/16

Kis pöttyöske

Hétfő reggel óta Liza nem jár oviba, na nem a téli szünet az oka hanem a BÁRÁNYHIMLŐ. Így a karácsonyi ünnepségen nem leszünk ott, ez már a második ovis dolog amiről betegség miatt lemaradunk. A múltkor sajna a fényképeszkedésről sikerült lecsúsznunk.
Már bánom, hogy annó úgy döntöttem felesleges beoltatni ellene, és még akkor sem jutott eszembe tenni valamit amikor a múlthéten a fülembe jutott hogy a nagyok között van jó pár beteg yerek. Elég nehezen viseli a szentem, főleg hogy igen kényes helyeken(a popsi belseje és a cunija) is megjelent jónéhány hólyag. Így sajna rengeteget sírdogál pisilésnél, ülésnél is. Nem is türi meg magán most a bugyit vagy nadrágot, de még csak a polót, pulcsit sem. Csak kis lenge nyári ruhákban érzi jól magát.Az esti alvások is elég neccesek, így napközben jó fáradt. Úgy sajnálom, főleg hogy a Fenistil cseppek adásán kívül nem tehetek érte semmit. Abban bízok hamar túl leszünk rajta, és hétvégén már nem fogok rajta újabb és újabb pöttyöket felfedezni. Ami aggodalomra ad még okot, hogy emlékeink szerint sem apa, sem én nem voltam még bárányhimlős, azért remélem hogy rosszul emlékszünk mert nem szeretném a karácsonyt pöttyösen, fertőző betegen tölteni.









Télapó látogatása képekben

Az idei mikulás csomagokat személyesen a télapó adta át Lizának, hála a keresztaapucinak aki magára vállalta ezt a nemes feladatot. A csajszi először kicsit meg volt illetődve, sőt meg is ijedt, de idővel egészen feloldódott. Sőt még reklamált is, mondván, hogy a jézuska merre van?